2008. május 30., péntek

BSPlayer

by bemapoe

Ezt is valószínűleg sokan ismerik, mégis "kötelességem" posztolni, mivel már megjelent az új verziója, AMI NEM JÓ, mert regisztrációt kér, anélkül nem is enged gyakorlatilag semmit csinálni. Az alábbi ezért természetesen a régi verzió.

Szóval a BSPlayer egy kiváló lejátszóprogram, ami főként filmek lejátszására való. Előnye, hogy gyors, stabil és kicsi, nem úgy, mint a Windows Media Player, aminél fél óra, míg egyáltalán betölt a film. Képes .sub, illetve .srt formátumú feliratokat megjeleníteni, de magunk állíthatjuk be, melyik filmhez melyiket szeretnénk. A felirat betűméretét, színét, betűtípusát, pontos helyét is beállíthatjuk és (elvileg) lehetőségünk van csúsztatni is őket, már persze ha nem jól van időzítve a filmhez.

Hogyan telepítsem a firefox-kiegészítőket?

2008. május 26., hétfő

50 GB tárhely

by bemapoe

Az adrive.com egy viszonylag új szolgáltatás, amely egy kicsit a jövőbe repít minket: az 50 GB ingyenes tárhelyre bármit feltölthetünk, és még FTP sem kell hozzá.

Arra jó ez, hogy biztonságban tudjuk a legfontosabb adatainkat, ráadásul így bárhonnan elérhetőek lesznek.

Viszont az FTP-s tárhelyet nem tudja helyettesíteni, mert kicsit bonyolult egy fájlnak linket csinálni, sőt közvetlen linket nem is lehet.

Előnye, hogy gyorsan tölti fel azadatokat: nekem vezetéknélküli nettel kb. 80 kB/sec sebességgel töltött, azaz egy GB olyan 3 és fél óra alatt van fenn.

2008. május 24., szombat

Jobb, mint az RSS

by bemapoe

Már nagyon régóta postolni akarom ezt: ismét egy firefox-kiegészítő, az Update Scanner, ami a beállított oldalakra nézi, hogy frissültek-e. Ezt én főleg blogokhoz használom, és nagyon szeretem.

Miért is jobb, mint az RSS? Egyrészt mert te állítod be, hogy egyes oldalakat milyen időközönként figyeljen. Egy oldalsávban jelenik meg a böngésző bal oldalán, ha alul, az állapotsoron a kis ikonjára kattintasz (ami egy lila, felfelé mutató nyíl (illetve csak akkor lila, ha történt frissülés)). Ezenkívül te magad is ellenőrizheted egyszerre az egészet, az "Ellenőrzés" gombra kattintva, ha mindenképpen türelmetlen vagy :)

De a legjobb tulajdonsága, hogy kiemeli sárgával, hogy pontosan mi változott. Így én pl. azt is szoktam tudni, ha egy blogban a felülről számított tizenharmadik bejegyzésben eggyel nőtt a megjegyzések száma. Persze ezt is át lehet állítani, hogy ha ez túl sok, akkor ne értesítsen minden változásról: megadhatod, hogy hány karakter fölötti változásról értesítsen.

Olyat is tud, hogy "Minden megváltozott oldal mutatása új lapon/fülön", és ha változik egy oldal, a böngésző jobb alsó sarkában egy kis üzenet jelenik meg, te állítod be, hogy ez hány másodpercig látszódjon. Ilyen esetben egy rövidke figyelmeztető hangot is tud lejátszani, ha akarod.

Ha már fent van, egy oldalt felvenni pedig úgy kell a listára, hogy rámész az oldalra, és valahol az oldal területén jobb gombbal kattintasz, majd a "right-click-menu"-ben odamész, hogy "A weblap frissítéseinek figyelése". Ekkor előugik egy ablak, ahol csak ennek al oldalnak az egyéni beállításait adhatod meg (milyen időközönként figyelje, és hány karakertől)

Összességében: rohadtul hasznos.

Hogyan telepítsem a firefox-kiegészítőket?

2008. május 22., csütörtök

Youtube-ot aviba [save2pc]

by bemapoe

Koppány kívánságára közzéteszem egyik titkos favorit programomat, ami YouTube és más videómegosztós videókat ment közvetlenül aviba, de bármilyen más formátum is kiválasztható (flv, mpg, wmv, mp4, mov, 3gp, mp3, wav)

Utóbbi kettő formátum azért különösen jó, mert csak a videó hangját menti el, másrészt meg fölöslegessé teszi a már egyszer postolt YouTube to MP3 nemű programot is.

A nevezett formátumokról:

  • flv: a neten lévő videók eredeti formátuma, számtalan olyan interenetes oldal van, ami ilyen formátumba, tehát egyszerűen csak letölti a videót. Viszont ezt csak speciális lejátszók tudják kezelni.
  • mpg: ez egy másik elterjedt videóformátum
  • wmv: Windowsos formátum, jó tömörítő arány jellemzi
  • mp4: mp4-lejátszókon lejátszató videó
  • mov: az Apple videó- illetve panorámakép-formátuma, lejátszható QuickTime-mal.
  • 3gp: a legtöbb színes kijelzős mobiltelefonon lejátszható, számítógépen QuickTime-mal
  • mp3: ez már zene :)
  • wav: veszteségmentes zenei formátum

QuickTime

by bemapoe

Az Apple videólejátszója, a .mov kiterjesztésű, kifejezetten saját Apple formátumú videók lejátszására alkalmas, de például a mobiltelefonon található .3gp videókat, .amr hangokat is lejátssza.

Kattintásszámláló

by bemapoe

Egy kis hülyeség: a program méri, mennyi kattintást hajtottunk végre egerünkkel: éves, havi, heti és napi lebontásban. Minden kattintást egyben mér: a jobb, bal és középső gombbal végrehajtottakat is.

2008. május 21., szerda

Ingyenes antivírus szoftver

by bemapoe

Ha meg szeretnénk őrizni számítógépünket a vírusoktól, feltétlenül kell egy víruskereső és -irtó szoftver a gépre. Márpedig ezekkel a vírusokkal vigyázni kell, mert folyamatosan újak jelennek meg, ezért a vírusirtók az internetről töltik le mindig a legfrisebb fájlokat amikkel megtalálhatják a vírust.

Csakhogy a legtöbb ilyen program elég drága, éves előfizetés kell hozzá, hogy mindig letölthessük a frissítést. Van azonban olyan is, aminek az alapverziója ingyenes, mégis tökéletes védelmet nyújt a vírusok ellen. Ilyen az AVG, amely ezen a területen nagy tapasztalattal rendelkezik és ingyenessége és hatákonysága miatt nagyon népszerű.

A programnak nemrég jelent meg a 8-as verziója, ami azért külün öröm, mert a 7-esben csak napi rendszerességgel lehetett a számítógép teljes ellenőrzést végezni, vagy soha. Tehát vagy minden nap ellenőrzött, vagy sosem, ami nem volt egy szerencsés megoldás, hiszen a napi ellenőrzés fölösleges, nagyon hosszadalmas dologról van ugyanis szó, ami lelassítja a számítógépet.

Persze ez minden vírusirtónál így van. Szóval telepítés után érdemes átállítani ezt a funkciót heti ellenőrzésre: ha megnyitjuk az ablakot, a Computer Scannert válasszuk ki bal oldalon, majd a Scheduled scanre kattintsunk kétszer. Itt adhatjuk meg, pl. az Every Monday-t, így minden hétfőn egy max. fél órás ellenőrzésre számíthatunk.

Telepítéskor vigyázzunk, mert a Yahoo-t akarja alapértelmezett keresőnek betenni a böngészőben, és fel akarja telepíteni az AVG eszköztárat is, aminek semmi haszna. Ezek elől vegyük ki a pipát. A fájl mérete 46 MB.

2008. május 20., kedd

Blokkold a weboldalakat! (firefox kiegészítő)

by bemapoe

Nagyon réfóta keresem ezt a programot, valamilyen formában, és végre megtaláltam: BlockSite a neve, lényege pedig a következő: két opciója van: vagy semelyik weboldalt sem engedi megnyitni a Firefoxban, kivéve amiket felsorolsz (Whitelist), vagy mindegyiket engedi, kivéve a felsoroltakat (Blacklist).

Jelszót is lehet beállítani, illetve egy kész weboldal-listát is betölthetünk, ha már van ilyen nekünk összegyűjtve, egyszerű txt formátumú szövegfájlból.

Hogy ez mire jó, azt ne kérdezzétek, mert mindenkinek másra kellhet. Hol a gyerekek internethasználatának korlátozására, hol arra, hogy nyugodtan tudjak tanulni és ne nézzek meg mindenféle oldalakat pl. angoltanulás helyett... :)

Hogyan telepítsem a firefox-kiegészítőket?

2008. május 10., szombat

Windows Asztali Kereső

by bemapoe

Ez olyan, mint a Vistában: indexeli a gépen lévő fájljainkat, kikerül a tálcára, és ott lehet keresni. Azért jó, mert egy keresés nem tart órákig, csak néhány másodpercig. Aztán még azért jó, mert még ha tudod is egy fájl helyét a gépen, néha sokkal gyorsabb ezzel elindítani. Csak beírod, hogy "töri" és már ki is hozta az összes olyan fájlt, amiben ez benne van és meg is lehet nyitni.

Csak előtte fel kell telepíteni egy plug-in-t a gépre. Az itt van:

Maga a program pedig ez:

2008. május 8., csütörtök

Windows Live Writer - csak bloggereknek! :)

by bemapoe

Ez a Windows kezd fejlődni. Ezt a bejegyzést most nem a Bloggerről írom, hanem egy sokkal profibb blogszerkesztőről, ami a gépre van feltelepítve.

Jelenleg kékkel írok, hogy már rögtön kékkel is látom. Majdnem olyan, mintha közvetlenül ide a blogba írnék. Ha megnyomom a F12-t, teljesen megnézhetem, hogy fog kinézni. Persze HTML-nézetre is lehetőség van, Shift+F11.

Ezt a linket úgy tettem be, hogy a Hivatkozás felvételére kattintva bejelöltem azt, hogy új ablakban nyissa meg. Nem kell target="_blank" többé. Ráadásul azt választottam ki, hogy egy régebbi bejegyzésre mutasson a link, majd kiválasztottam azt a régebbi bejegyzést. Anélkül, hogy CTRL+C - ztem volna. Marha kényelmes.

Rögtön bekezdéseket csinál, nem csak sorkihagyásokat.

Még címkét is tudok beszúrni. Meg térképet marha gyorsan. Igaz, a Windows térképes rendszeréből, de az is majdnem olyan jó már, mint a Google Maps.

A képbeillesztője nagyon fejlett: tud forgatni, meg margót csinálni, meg felülbírálni a blog alapértelmezett képkeretét, meg linket csinálni saját magára, mint ez itt:img10

Ja, táblázatot is tud beszúrni, tessék:

Ez itt a táblázat  
  Ez a második sora
Ide nem tudok  

 

Persze hogy azt is be lehet állítani, hogy automatikusan mentsen, meg mindenféle apróságot. Több fiókot (figyeled, aláhúzás...!) is tud kezelni, naná, hogy tud. Módosítani is lehet vele régi bejegyzéseket, nem kell sokat baszt kattintani.

Ráadásul arra is jó, hogy internetkapcsolat nélkül is komplett bejegyzést szerkeszthessek, mivel mentésre lehetőség van.

Ejnye, de jó, hogy ezt megtaláltam!

Letöltés után a Windows Live közös intstallálója indul el. Jelöld be, melyik programot akarod telepíteni.

2008. május 7., szerda

Windows Fotótár

by bemapoe

Ha van 15perced, és viszonylag szeretsz képeket nézegetni, vagy készíteni, ezt olvasd végig, mert megkönnyítem az életedet :) Nagyon jó ez a program.



A múltkori fényképnézegető és -konvertáló szoftver egy nagyon hasznos megoldás a fotók alapvető beállításainak módosítására, és nagyjából profi szinten működik, használata viszont kicsit bonyolult, és egy kis odafigyelést és angoltudást is igényel.

Ez a mostani viszont annyira egyszerű, mégis tud annyit, mint az előző. Windows-os amiket sokan nem szeretnek, de ez olyan, amit most mindenkinek kockázat nélkül ajánlok nem csak feltelepítésre, de a képfájlok alapértelmezett programjának is.

Ez a Windows kép- és faxmegjelenítő (ami minden XP-ben alapértelmezett, mindig ezzel nyílnak meg a képek) továbbfejlesztése. Minden alapvető változtatás végezhető vele, nagyon-nagyon egyszerűen kezelhető és ami nem szokott jellemző lenni a Windows-os programokra, hogy gyors. Ugyanolyan gyors, mint az előző verziója.

  • Kiemelném a vörösszemhatás-eltávolító gyorsaságát, egyszerűségét és hatékonyságát, de egyéb módosítások is elvégezhetőek vele (fényerő-viszonyok, élesítés, színigazítások, és fénykép-levágás).
  • Mindez azért különleges a múltkor postolt programhoz képest (FS Viewer), mert amint megvan egy javítás, már ugorhatunk is következő képre, automatikusan elmenti és bár valóban elmenti, ezek a módosítások később visszavonhatók. A Beállításokban megadható, hogy meddig (1 nap, 1 hét, stb.)
  • Tartalmaz olyat is, hogy "Automatikus igazítás", ami egy gombnyomással szebbé teszi a képet, persze a vörösszemet itt is nekünk kell kiszedni. A fénykép-levágás is marha jó, mivel előre beállított sablonméretek is vannak (9×13, 10×15, stb.), amit tetszőlegesen méretezhetünk a képen belül.



Diavetítéskor sajnos nem jelenik meg a jobb felső és semelyik sarokban az irányító panel, hogy az automatikus diavetítést leállítsuk, de jobbklikkel ez is megtehető. A jobbklikkes menüben még a diavetítés sebességét is beállíthatjuk, sőt véletlen sorrendű lejátszást.

Egyszerre bármennyi ablakot képes megnyitni, ellentétben elődjével, amivel ha megnyitottam egy képet, a másik elveszett és újból meg kellett keresnem. Képaláírást lehet vele készíteni, és meg lehet címkézni a képeket. A címkékről majd még írok.

Közvetlenül nyithatjuk meg az aktuális képet más programban, rögtön írhatjuk a kép mappáját CD-re, rögtön lehet nyomtatni, vagy emailben elküldeni, és fel lehet venni az egész mappát a Windows Fotótárba.

Ez a másik Windows Fotótár (nem bírom megérteni, miért ugyanúgy hívják őket) egészen hasonlóan néz ki, csak itt nem nagyban lehet a képeket nézegetni, hanem kicsiben. Úgy, mint az Intéző miniatűr-nézetében. Ez arra jó, hogy több képet is kijelölve egyszerre címkézhessük, vagy áthelyezhessük, vagy emailben elküldjük őket.

A Fájl menüben csoportos átméretezésre is lehetőség van, a maximális pixelméret megadásával, azaz nem baj, ha egyes képek állítva, míg mások fekve vannak, mert területileg ugyanakkorák lesznek az átméretezés során (ez sok más programnál gondot okoz).

Itt, több képet kijelölve, panorámaképet is lehet csinálni, ha egymás mellett dolgokat fényképeztünk le. Ez elég jól működik. Sokféleképpen lehet rendezni itt a képeket, csoportosítani, keresni bennük fájlnév, vagy címke alapján.

A második Fotótárban nem a számítógép mappáiban kutakodva lehet képeket nézegetni, hanem fel kell venni ide a mappákat (Fájl > Mappa felvétele a Fotótárba).

Segítségével nagyon egyszerűen felmásolhatók, vagyis importálhatók a gépek a számítógépre. Hihetetlenül jó. Ha bedugtad az USB-t és kijön a kis ablak, felajánlja, hogy másolja-e be a képeket a Fotótárba. Lehet csak az új képeket, de az összeset is. A képeket külön mappákba rendezi, mielőtt importálná, figyelembe véve, mely képek készültek egymás után közvetlenül. Ezt időt te állítod be a Csoportbeállításnál ott alul. Fél órától 30 napig, vagyis ennyi idő lesz a különbség két mappa között, az ezen belüliek meg egy mappába kerülnek. Marha jó.



A Beállításokban megadható az importálás helye, és az, hogy a mappákat hogyna nevezze el. A képeket is átnevezi pl. a készítés dátumára, ha kell. Mondjuk ezt más importáló program is megcsinálja, de nem ilyen egyszerűen, felhasználóbarát módon. Máshol be kell állítgatni mindenféle kódokkal, hogyan nézzen ki a fájlnév, és hasonlók. Ha valami okból megszakadt az importálás (nekem ez történt, lemerült a kamera), még azt is megkérdezi, hogy törölje-e az eddig felmásolt fájlokat. Én komolyan mondom, ilyen intelligen programot még nem láttam :)

Ha pedig van időnk felcímkézni a képeinket, akkor később nagyon könnyen eligazodhatunk bennük, amikor már nagyon-nagyon sok lesz. :) A címkék olyasmik, mint a mappák, de egy kép csak egy mappába helyezhető. Egy képre viszont bármennyi címke ráaggatható, így pl. üdülés, tájkép, és Laci bácsi. A képet akkor is megtalálom, ha az üdülések között, ha a tájképek között, vagy ha a Laci bácsiról készített képek között keresem.

A címkék nem a programban tárolódnak, vagyis ha letöröljük a programot, vagy újra kell telepíteni valamiért, a címkézések nem vesznek el. Lehet, hogy érdemes egy szabad órát (persze kinek mennyi képe van), vagy több szabad órát erre áldozni, mert bizony a címkéké a jövő.

Összességében ezt most nagyon-nagyon ajánlom. Veszteni nem lehet vele, hiszen ugyanolyan gyors, mint az elődje. Csak nyerni. Egyszerű, hatékony, gyors, szép, praktikus. Pedig én igazán nem vagyok oda a Microsoftért.



Letöltés után a Windows Live közös intstallálója indul el. Jelöld be, melyik programot akarod telepíteni.